Minden buzi életében eljön az a pillanat, amikor ráeszmél, hogy ő biza meleg. Mint tudjuk, vannak akik már óvodás koruk óta tisztában vannak vele, vannak akik serdülő korukban kattannak rá a faszra, vannak akik kicsit később eszmélnek valódi énjükre és akadnak olyanok is, akik egész életükben inkább mások elvárásainak felelnének meg, mintsem követnék belső érzéseiket.
Hogy velem mi a helyzet? Kicsit érdekes a történetem. Ovis koromban - tisztán emlékszem - kanos kisgyerek voltam. A lányok vonzottak. Szerelmes lettem egyik uncsitesómba is (csajszi), de az ovis környezetben is akadt egy-két leányzó, aki megmozgatta a szívemet. Konkrétan az egyiket a csúszda alá csalva szájon is pusziltam, aki erre pofon vágott. Nem tetszett neki. Milyen kár. De már ekkor is kettős lelkületű gyerek voltam, mert arra is emlékszem, hogy egy fiú csoporttársammal újságokat nézegettünk. Egy Quelle szerű ruha-magazinra emlékszem (ilyet miért raknak gyerekek közelébe az óvónénik?), amiben természetesen voltak férfi ruhák is. A legjobban azok a képek tetszettek, amiken úszógatyóban feszítő izmos pasik voltak. Fecske volt rajtuk, kék fecske. Kurvára beindultam a látványtól, tán még meredezett is egy kicsit. Hogy a másik srácnak is tetszettek-e ezek a képek, nem tudom. Soha nem tudtam meg.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy meleg vagyok. Hogyan is gondolhattam volna ilyet?! Aztán, amikor általános ötödik osztályába kerültem, elkezdték feldobni az osztálytársaim, hogy meleg vagyok. És nem a kedvesebbik módon. A fiúk arra alapozták a feltételezésüket, hogy én kizárólag a lányokkal barátkozom. Hát, baszd meg... ha egyszer velük tudtam normális dolgokról beszélni, akkor mit várnak? Nem, nem arról, hogy milyen fiú tetszik, vagy divat így, divat úgy, meg ilyenek. Hanem normális, érettnek tűnő témákról. Belső gondokról, családi problémákról kölcsönösen. A fiúknál meg ment a Dragon Ball, meg igen IQ harcos egyéb téma.
Nyolcadikig egyre rosszabb lett. Tudtam, hogy mindenki ezt gondolja rólam, csak hogy én erről nem így vélekedtem. Egyszerűen nem volt szexuális preferenciám. Nem érdekelt annyira ez a szex téma. 12 évesen már kivertem meg minden, de a saját testem felfedezésén túl nem volt bennem vágy arra, hogy másokkal is csináljam. Végképp nem éreztem szükségét annak, hogy egy fiú faszán csüngjek. Ennek ellenére a fiúk egyre erőteljesebben kinyilvánították nemtetszésüket a vélt orientációm miatt. De ott volt a remény, hogy majd középsuliban új ismeretségek révén, új megvilágításban, jobb lesz majd a helyzet. Hát, ez sem jött össze.
Sőt... Hungarista faszok. Mond ez bárkinek bármit is? Nekem igen. Négy év az acélbetkós cipellők, és nagy magyarságképpel összeszőtt antiszemita, buzizó senkik között. Nem a magyarság tudattal van bajom, hanem azzal a hihetetlen embertelenséggel, és IQ szinttel, ami ehhez a világnézethez hozzátartozik. Ehhez a szemlélethez szerintem kicsit hülyének is kell lennie az illetőnek, mert normális érzelmi intelligenciával rendelkezők ilyen tirpákságot biztosan nem viselnek el maguk körül.
Viszont középsuli alatt a nagy köcsögözés közben, félve ugyan, de megismerkedtem a melegséggel. És mivel egész addigi életemben azt halottam másoktól, hogy köcsög vagyok, gondoltam megpróbálom. Megnéztem az első meleg pornót, és tetszett. Mondtam magamban, hogy: "Igen, meleg vagyok. És most minden rohadt fasszopó fiú osztálytársam kapja be a farkam és szopja tövig." Aztán valahogy felmerült bennem az is, hogy nem, én biztosan nem vagyok meleg, hiszen még csak 16-17 vagyok. Lánnyal még nem voltam, biztos van esélyem náluk is, és csak a természetes kíváncsiság hajt. A többieket okoltam, hogy belém beszélték, hogy buzi vagyok. Aztán teltek az évek és csak nem jöttem össze egy lánnyal sem. Nem, mert vagy utáltak (a lehető idiótább módon), vagy mert túl jóban voltunk...
Mára már eljutottam odáig, hogy voltam csajjal, de őszintén, nem volt jó. Kapcsolatunk ideje alatt, inkább egy másik ember voltam, nem az ő kedvese. Szakítás után nem is kellett már nagyon mit kezdenem melegségemmel, hiszen évek óta a pofámba volt tolva, hogy az vagyok. Csak még magam sem tudtam.
Viszont most egy újabb gödörbe (remélem csak kátyúba) estem. Nem tudok ugyanis fiúkkal ismerkedni. Egy az, hogy ki a köcsög? A másik meg, hogy nem szeretek fiúkkal dumálni. Mindig jönnek, azok a mélyen szántó beszélgetések, kurva fontos dolgokról, amik közben én szemlátomást halálra unom magam. Egyszerűen nem tudok a srácokkal mit kezdeni. Pedig kurvára el tudnék játszadozni egy igazán remek homokos kollégával :) És ha még közben jó barátok is lennénk... Na az lenne csak az igazán happy end. Szép álmokat kis herceg!
