Régebben minden könnyebb volt? Alig voltak olyanok, akik páncélmögé bújva különítették el magukat a többi utastól, főleg, ha a vonatozásra gondolunk. Azért akkor is előkerültek a könyvek, újságok, de ezek az idő csepegését gyorsító eszközök, mind-mind meghagyták a kapcsolatteremtés lehetőségét két ember között.
Bár pofátlanságnak számított, ha utastársadat zavartad könyvolvasás közben, de mégis sokan próbáltak ennek ellenére is szóbaelegyedni a másikkal. Viszont a háttérben megbúvó alapvető motiváció sokszor változott. Voltak, akik a társasmagány csendjét szerették volna megtörni, és voltak, akik egy új barátra próbáltak így szert tenni.
Manapság meg mi a helyzet? Az utazóközönség 80%-a zenét hallgat. Na, pufff! Így sem lehetetlen megszólítani a másikat, de sokkal jobban megnehezíti az első lépés megtételét. És, hogy miért írok erről? Azért, mert ez is egy lehetőség a hasonszőrüek felderítésére! Mekkora lenne már, ha vonaton ülve, a szemben ülő srácról kiderülne, hogy a vanilia fagyi helyett a csokisat szereti jobban? És ha még jól is néz ki?! :)
Jómagam utálok vonatozni, valahogy mindig is rettegtem a mozdonyoktól. Folyton attól félek, hogy a sínekre esek és halálra gázol egy vonat. Azt sem szerettem régebben, hogy a vagonok ajtaját csak +50 kg-os erőkifejtéssel lehetett csak kinyitni. Mára ez szerencsére kevesebbszer fordul elő, de még mindig szopóágra kerülhet az ember, egy-egy régebbi járaton. Vonat helyett sokkal inkább a busz! Hozzáállásomból adódik, hogy vonaton még nem sikerült homár kollégára akadnom, viszont buszozás közben minimum egyszer előfordult.
Ha lehetséges, akkor mindig a leghátsó ötös sort szoktam kiszemelni magamnak a gépjármű fedélzetén. Így történ az ominózus esetben is. Szépen csendben (és tök egyedül) ülök hátul, egyszer csak azt veszem észre hogy felszált egy faszi és egyenesen felém tart. Gondoltam úgysem fog mellém ülni, hiszen még előttem is sok szabad hely volt. Nem így történt, pontosan mellém ült. (Öt ülés volt, én az ablaktól számított második helyen ültem, mert a belső ülésre a kabátomat raktam. Magyarul ő a középső helyre ült. :) Ez kicsit zavart, mert simán máshová is ülhetett volna, aztán túltettem magam rajta. Majd feltűnt, hogy az a vadbarom elkezdett nézegetni. Mondogattam magamnak, hogy nyugi, biztos csak az ablakon nézeget kifelé (na, de miért nem a másik irányba?!). Néhány perccel később, már totál biztos voltam benne, hogy engem nézeget. Ne tudjátok meg mennyit szidkozódtam magamban, és milyen arcokat vágtam! Sikerült valamennyire elhárítani a muksó tirpákságát, de erre elkezdtett fészkelődni. Mondom most meg mi a fasz baja van? Ha előveszi a farkát, tuti lerúgom a fejét!
Megnyugodhat mindenki, nem a pöcsét fogdozta... Csak készült a leszálláshoz. Hál égnek, gondoltam. "Szálljál már le, szálljál már le" szólt a mantrám. Erre megfogja a térdemet és azon támaszkodik meg, hogy felálljon. Há' mondom, eszednél vagy, bazd meg?! Az amúgyis fájó térdemen kell a degenerált testedet felhúznod?
Hogy hogyan nézett ki a faszi nem tudom. Már nem emlékszem rá, biztos átlagos volt. Gondolom nem ilyen történetet vártatok, de fontos tudni, hogy hogyan NE ismerkedjük tömegközlekedés közben. Volt egy másik alkalom is, de ott nem voltam biztos az illető identitásában. Ő legalább normális volt. Megkért, hogy ha elalszik, akkor keltsem már fel, mert röcsögepuszta felsőn leszállna. Mondom oké, csak fogalmam sincs, hogy az hol van. Jót röhögtünk, majd kicsit még dumálgattunk. Aztán megpróbált relaxálni (aludni), de nem nagyon ment neki. Majd amikor felszabadult egy kettes hely előttünk, akkor át ült. Kár, pedig elviselhetően nézett ki a srác :)
Szóval, sokkal inkább így kellene ismerkedni. Megszólítani valami apró hülyeséggel a másikat, és beszélgetésbe elegyedni. Ha viszont látod a kiszemelt egyénen, hogy terhes neki a csevegés, akkor vedd a lapot és állj le! Nem a megfélemlítés a cél, sokkal inkább valami más! ;)
