Azért, mert a buzik nem kizárólag idegesítő, tenyérbemászó, undorító fasszopók. Ilyenek is vannak közöttünk, de nem ez a legjellemzőbb magatartás a homokosokra nézve. Ezek az egyedek azért vannak sztereotipizálva, mert felülreprezentálódtak az idióta melegfelvonulásoknak köszönhetően. Ők a magamutogató senkiháziak. Nyugodtan elhiheti mindenki, hogy egy átlagos homokos férfi nem kelleti magát és nem is szenved feltűnési viszketegségtől.
Kibaszottul sértve érzem magam, amikor a melegfelvonulás idején ezzel a (buta) típussal vannak tele a virtuális címlapok. Én, és jó pár másik buzi is, mélyen elítélem ezt a fajta magatartást. Ugyanis szerintünk sem kell idióta módon más orra alá dörgölni a szexuális orientációnkat. Köszönjük szépen, azt megtartjuk magunknak. Viszont azt igenis szeretné a legtöbb meleg elérni, hogy csak azért, mert egy másik férfit szeret, ne legyen elnyomva. Arra vágyunk, hogy normális légkörben éljük le a kurva életünket a heterók között. Ehhez nem kérünk mást, csak emberséget. Szerintem simán elképzelhető lenne egy olyan világ, ahol mindenki eléldegél a másik mellett békességben. Tudom, ez álomvilágnak hangzik, de miért? Mert az emberek többsége lelki nyomorék, azért.
Viszont most kezdek elkanyarodni a témám fő csapásirányától, így vissza is eveznék a lényeghez. Az emberi természethez. Ez a kulcsa mindennek. Ahogy heterók közt is vannak retardáltak, semmirekellők, úgy vannak ilyenek a buzik között is. Ez nem kizárólagosan a meleg emberekre korlátozódik. Csak sajnos, mint mondottam volt, a kevesebb értelemmel megáldott társaink azok a vadbarmok, akik utcára vonulgatnak azzal a témával, amivel inkább ágyba kellene vonulniuk. A felvonulás legalapvetőbb motivációját (az elfogadás iránti vágyat) megértem, de azt ahogyan ezt a vágyat a világ tudtára adják, azt már nem. Ez is legalább olyan primitív hozzáállás, mint az, amikor melegeket vernek össze, csak a nemi vonzalmukra hivatkozva.
A téma egyébként nem egyedi eset. Ugyanez a sablon ráhúzható rasszok, nemzetek, vallási csoportok közötti konfliktusokra. Ezért is gyűlölöm a modern emberiséget. Mi a faszért kell így viselkednünk az embertársainkkal? Azért, mert a nagyokosok, régmúlt időkben élt idióták ezt adták ki parancsba? Hát, az is jó nagy hülye, aki erre igent mond. A jövő mindig az aktuális generáció kezében van, ha igazán bátrak lennénk, akkor máról holnapra elképzelhetetlen mértékű fejlődést tudnánk csak az által elérni, hogy a berögzült emberi motivációink legtöbbjét elengednénk. És, ha végre elkezdenénk a valódi gondolkodást, csodákra lennék képesek. Mindaddig viszont maradnak a jó öreg mindennapok...